Lázas elméd azt súgja a füledbe, inkább menekülj el onnan, de hamar. Harcolni a Megszállott ellen talán nem jó ötlet.

Sebes iramban kezdesz futni. Még emlékszel, merre kanyarodott el idefelé az alagút, így még a fény hiánya sem gond neked.

Vagy húsz métert futsz pánikolva, mikor egy szerencsétlen lépést téve megbotlasz a lábadban. Keményen érkezel a fémpadlóra. Jobbra és balra is forgatod szemeid, miközben kezeiddel próbálsz feltápászkodni.

Morgás visszhangzik mögötted, közelít feléd a Megszállott. Mielőtt még újból megindulnál, ismerős zizegést hallasz. Ezúttal többet...

Az alagút falán számtalan kisebb Féreg szalad lefelé egyenest feléd. Mögötted pedig már látod a Megszállott alakját, amint a levegőben lebeg. Hátrafelé kúszol, lebénít a rémület.

A Férgek már a lábadnál vannak, a karbantartó pedig újból felemeli a kezét, és a járat csövei szétesnek. Másodpercekre vagy attól, hogy be omoljon az alagút.

"Nem érhet így véget." hangzanak el utolsó gondolataid, mielőtt vad látomások között újra meg nem látod a rémisztő Nőt ahogy mosolyog rád.

Kevesen térnek vissza a biztos halálból. Aki viszont megteszi, annak mindig feltesznek egy kérdést. Mindig ugyanazt.

"Mit látott odaátról?"

És persze mind ugyanazt is válaszolják rá, habár elsőre nehezen fogalmazzák meg.

"Kívülről láttam önmagam. A tükörképem szemébe néztem és láttam a bűneit. Ő csak mosolygott rajta. Félre akartam nézni, de nem tudtam... azok a gyűlöletes szemek..."

Talán most te is így érezheted magad...