2014. február 5.

Benyújtottam a felmondásom. Egy hete csak itt vagyunk ezen az elátkozott helyen, egy még átkozottabb céllal. A Szintézis és a projekt is elmehet a fenébe.

Ma este jön meg a fuvarom Amerikába, el sem hiszitek mennyire várom. Mit nem hoz a sors, ugyanekkor lesz a legutolsó, legnagyobb kísérlet. Ez dönt majd el mindent.

Már egy napja marasztalni próbáltak, viszont meg sem hallgatták az aggodalmaimat. Azt mondják, a ketrec biztonságos, a Nő el van zárva mindenkitől. Hiszem, ha látom.

Engem persze végül elengedtek, Daniel-t nem fogják.

Ő nem tud semmit és sokkal többet dolgozott a számításokon, hogy hogyan szerezzük meg a Nő képességeit. Ő még nálam is többet ér a projektnek.

A legjobb barátom. Sokat veszekedtünk, sok dolgot vágtunk egymás fejéhez. Ez az utolsó üzenet neki szól.

Daniel, ha ezt olvasod, te mindig is jobb voltál nálam, még ha nem is voltál tisztában miben is segítesz kinek.

Ha épségben lezajlik a kísérlet, nem tudom, mit kezd a világ a Nő erejével. Egy erő, amivel más világokat láthatsz. Nem irigylem azt, aki kihasználhatja.

Viszont nem zárhatod ki, hogy egy csettintés se kell és katasztrófa lesz a vége. Ki tudja, mi lesz, ha a Nő egy másik világot szabadít a miénkbe. Belefájdul az agyam.

Csak azt tudd, Daniel: Akármi is lesz, akármi is sül ki belőle, nem számít.

Mindkét lehetőség rossz. A képesség vagy a Nőé, vagy másé. Mindkettő azt kezd vele, amit akar. Azt ér el, amit akar.

De tudd, akármi is lesz, nem a te hibád, ha rosszul választasz. Mindketten rosszul választottunk, hogy eljövünk a Szintézisre.

Pár perc és itt a hajóm. Mindjárt kezdődik a kísérlet.

Viszlát a túloldalon, barátom…