Hosszú csövek és vezetékek szegélyezik utadat. Már nem is egy folyosón, hanem egy henger alakú csatornában sétálsz, amire egy rácsos padlót szereltek. Lépteid zaja a fémen visszhangzik az alagútban.

Olyannyira nem látsz el a távolba, hogy hunyorítanod kell, hogy kivehető legyen, amire épp nézel.

Kezded nyomasztóan érezni magad, arra gondolsz hogy van itt még valami. Valami ami figyel téged a sötétből.

Lehet már a hallásod sem a régi, az előbb megesküdtél volna, hogy valami zizegő hangot hallottál. Olyasmit mint mikor egy rovar a szárnyával hangot ad ki.

Újra hallod, előbb magad mögött, majd a jobbodon. Már biztos, hogy lapul ott valami, de nem vesz rá téged a lélek, hogy odanézz.

A szemed sarkában viszont van valami, amiről már rég késő levenni a szemed.

Az alagút plafonjáról lóg le valami nagy dolog. Gömbölyded és nyálkás. Három vagy négy ilyen is van egy kupacban. Egészen az alagút oldaláig leérnek.

Megdobban a szíved amikor rájössz, hogy mászik rajta egy ökölnyi méretű, százlábú szerű lény. Elég volt csak megtudnod, hogy ott van, az Óriásféreg egyből feléd fordul, akkor látod meg háromfelé ágazó száját.

Újabb zizegés, és a féreg eltűnik. Futni akarnál, de nem mersz megmoccanni. Nem látod, meddig tart még az alagút, vagy hogy mi van előtted.

Gyilkos csend vesz körül, úgy nézel körbe, hátha újra látod az Óriásférget.

Ekkor a jobb karodon érzed, ahogy sok kis apró láb hozzáér...